Sajtó

rockszerviz.hu: Egy Kiss Erzsi Zene - Ugató

2011. február 04. - www.rockszerviz.hu - Pé'

Kiss Erzsi 1996-ban alapított zenekarának zenéjét nem egyszerű skatulyákba gyömöszölni. Ötödik lemezük, az Ugató kapcsán meg sem kísérelek ilyesmit. A zenekar ötöse nyolc zenésszel kiegészülve nem csak keresztül-kasul, de fel és alá is bejárja a létező és az azon túli zenei világot. Néhány másodperces hegedűszó vezeti be a nyitó, címadó szerzeményt, majd hamar elkezdődik az agymenés. Kusturica világát idéző, ösztönös, mulatós balkáni zenét hallunk három és fél percben. A kép aztán gyorsan és gyakran változik. Nincs két egymáshoz hasonló dal. Az egyik nagybőgő/dob monoton jazzes aláfestésére épül, abból nő ki, míg a következőben rézfúvósok és szaxofon adják a vezető – egyszerre latin és balkáni – hangulatot, ezt aztán egy punkos, gitárszólót is villantó tétel követ. A különböző ütősök Afrikát idézik az „Áhí”-ban, amit a beszédes című „Metálka” követ a maga háromnegyed percének karcosságával. Metál után sanzon következik, de cigány, szerb és balkáni zenei ízek is terítékre kerülnek a lejátszási idő haladtával. A reggae a Bëlga „Csokidal”-ának – természetesen kisserzsiesített – képében jelenik meg. Erzsi és zenekara egyéni, szívből jövő, egyszerre gyermeki és sokat tapasztalt, korlátok nélküli zenét játszik. A fent leírt hatások, hallgatóban ébresztett érzések messze nem teljesek, csak egy-egy vezérmotívumra vonatkoznak. Felismerésükben, kialakulásukban sokszor az énekesnő által használt, egyéni, az adott dal hangulatához idomuló, színes, nem létező nyelv is nagy szerepet játszik.
A két ráadás remix az elektronika világával zárja a lemezt. Elkövetői, Tövisházi Ambrus és Deutsch Gábor (Anorganik) jól éreztek rá Erzsi és szabadcsapata zenei attitűdjére, így ezek a szerzemények is illeszkednek hangulatilag az Ugató kusza, de áttekinthető, élvezhető kavalkádjába.
A borulat címadó szerzemény után szelídül a csapat (Kiss Erzsi és Szandtner Anna, ének; Farkas Zoltán, gitár; Németh Csaba, dobok; Vajdovich Árpád, bass) zenéje, de így is garantáltan nyom egy reset-et a gyanútlan és/vagy nyitott hallgató napi tennivalók körül forgó elméjének.
 
Veszélyes. A szó jó értelmében.
<< vissza