Sajtó

Egy Kiss Erzsi Zene: Röné Álma

2004. szeptember 22. - est.hu - muttley

A világzene fedőnév alatt a különféle népzenéket, illetve azok valamilyen más hatással, vagy stílussal oltott változatát illik kategorizálni, legalábbis a kereskedelmi etikett szerint mindenképp. Az immár harmadik albumával jelentkező Egy Kiss Erzsi Zene kollektíva szerint azonban hallhatóan valami egészen mást takar ez a fogalom.

 

A zenekart 1996-ban hívta életre a korábban a Kontroll Csoportban, majd a Kampec Doloresben dolgozó Hajnóczy Csaba gitáros és az énekesnő Kiss Erzsi, aki idestova két évtizede színészként ismerkedett meg a pódium világával. Az Egy Kiss Erzsi Zene 1998-ban egy cím nélküli, 2001-ben pedig a Deladela című lemezzel jelentkezett, s mindkét korongon jól felépített kis világot kaphattunk kezünkbe, annak muzsikájával együtt. Az EKEZ muzsikája elsősorban a rockból, és annak különböző leágazásaiból származtatható, a népzene inkább a különleges hangszerek használatában, a(z emberi hangot hangszerként kezelő) szemléletmódban, valamint a nem létező nyelven íródott hangulatfestő szövegekben érhető tetten.

A Deladela óta eltelt évek során a zenekar némiképp átalakult, távozott Hajnóczy és a szintén a Kampecből ismerős Kenderesi Gabi, így a gitárosi posztot Sütő Márton, a vokálokat pedig Kovács Linda vette át. A személyi változások végső soron nem okoztak jelentős fordulatot a stílusát már korábban kicsiszoló csapat zenéjében, a hangsúlyok és az ízek azonban természetesen formálódtak kissé az új tagok színre lépésével. Az egyébként nagyon egyenletes színvonalú lemezen néhány egészen könnyen megjegyezhető (hogy ne mondjuk slágeres) tétel is található, a csapongó Ana Lytindi, a csendes Lipinka, a modern ritmusokkal kacérkodó, rohanós 79, vagy a kis fantáziával könnyen egy képzeletbeli Tarantino-film soundtrackjébe illeszthető két opusz, a 69 és a T.W. egyaránt eleddig ismeretlen vidékek felé repíthetik a produkciót. Álmodni jó.

<< vissza