Sajtó
A zenével pihentetjük a lelkünket
2006. november 12. - A38 interjú
Az Egy Kiss Erzsi Zene Kinono című új lemezének jövő csütörtöki bemutatója kapcsán Kiss Erzsivel beszélgettünk Egy Zenéről és sokminden másról.
A38: Mennyire befolyásolták színházi tapasztalataid a zenei stílusod, éneklésed kialakulását? Milyen volt a zernei kezdet?
Kiss Erzsi: Alapvetően! Annak idején a színház indított el a pályámon, erősített meg, igazolt vissza egy életre, mondhatom! Ott tapasztaltam meg, de nem először - mert már gyerekkoromban énekeltem magamnak kitalált nyelveken a saját és szűkebb környezetem szórakoztatására - hogy tudok "nyelveken szólni", dallamokat előhozni a semmiből! Először a fürdőszobában persze, majd a vállalati buszon, kirándulásból hazajövet anyám kollégáinak, aztán osztálytársaknak, tanároknak, egészen az első "szláv" rock 'n' roll-ig a dekorsuliban. Így érkeztünk el a Monteverdi Birkózókörhoz, a Színházhoz, ami eldöntette velem, mi a dolgom a világban!
A38: Hogyan fedezted fel, hogyan született meg a "nemlétező-képzelt" szövegek éneklése? Mennyire vették eleinte, s mennyire most a közönség?
Kiss Erzsi: Hálásan köszönöm, hogy nem használod a "halandzsa" szót! A születése szükségszerűség volt - és az ma is -, mert így tudtam csak elénekelni amit kitaláltam. Ezért ritmust, hangszereket utánzó sokszor, de ezt általában nem veszik észre (haha), mert annyira szövegszerű!:))
A közönség nagyon szereti, bátran állíthatom! Nagy öröm látni az arcokon a
mosolyt, ha rólunk beszélnek! Most mondjam azt, hogy aki az EKEZ-t szereti,
rossz ember nem lehet? ÁÁÁ, ilyet nem mondok!:))
A38: Hol készült, s mi hallható az új lemezen? Miben más, mint az eddigiek?
Kiss Erzsi: A felvételek az L.V. Stúdióban készültek, Válik lászlónál. A maszter
Deutsch Gábor munkája. A lemez - ha röviden akarok fogalmazni -, dallamosabb, fülbemászóbb, három (4) csodás vendéghangszerrel gazdagabb! Ezek a Hammond orgona, a Wurlitzer, a hegedű és a balafon. Én pedig bátrabban mondom a magamét!
Hadd soroljam itt fel, kik játszanak a lemezen: rajtam kívül Kovács Linda énekel még, bőgőn, basszusgitáron, Vajdovich Árpád játszik, G.szabó Hunor dobol, gitározik, balafonozik, Sütő Márton gitáron, Premecz Mátyás Hammondon, Wurlitzeren, Berán Gábor hegedűn játszik. ők ketten és még Lajho Barbara (hegedű) hivatalosak a lemezbemutatókoncertre is! Uff...
A38: Egy új ütős-énekes formációval is előrukkolsz ezen az estén. Erről mit tudhatunk?
Kiss Erzsi: A nevemből és egy maja szóból hoztuk össze. Jelentése paradicsom, de csak a dél-amerikai őserdőben található bambuszházak együttesére, pihenőhelyekre mondják.
Ezek a dalok, többszólamú énekek, a színházakban, táncelőadásokon elhangzó
szerzeményeim. Itt - a közös ötletek mellett -, eredeti formájukban szólalnak meg.
Csodálatos emberekkel dolgozhatom! Valóban olyanok a próbák, mintha a lelkünket is pihentetnénk egy kicsit! Az együttes tagjai: Dombi Kati táncos-színésznő, Kovács Linda énekesnő, az EKEZ tagja is, Szantner Anna színésznő, korábban ő is gyakran énekelt az EKEZ-ben, Dudás Zsombor, Pápai István ütősök, sok színházi, bábszínházi felkérésben dolgoztam már velük együtt. Zenei felfogásuk, érzékenységük nélkül nem alakultunk volna meg!
A38: Sokat lépsz fel külföldön, különösen Csehországban. Milyen szálak
kötnek oda, s merre visz a zenei utad a jövőben?
Kiss Erzsi: Valóban sokat hívják az együttest a (majdnem) északi szomszédaink. Mindig boldogan teszünk eleget a felkérésnek. A decemberi hónapban is várható egy kisebb turné, két prágai fellépéssel.
Hogy merre visz a zene? Amerre ő akar! Ugyanúgy nem alakítom és nem alakítjuk tudatosan, mint eddig. ősztönös, mint maga a zene, hál' isten. Nem kell hozzá semmi más, csak fogékonyság! És a megértéséhez sem! Újabb "hála isten"!
Esetemben például itt van az Erik Sumo Band! Tövisházi Ambrus - ezen az estén a koncertek végén mint Dj tesz-vesz a színpadon - aki a3.lemezünket, a "Röné álmá"-t maszterelte a Biotonban, figyelt fel rám. Elhívott 1. lemezének munkálataihoz. Aztán annyira tetszett neki, amit a "the real moustache"-ban kitaláltam (most veszi meg egy amerikai TV-sorozat), hogy hagyta, még jó pár számban "csináljak amit akarok". Ebből lett aztán 4 szám, és egy állandó vendégstátusz, a jelenleg is nagy sikereknek örvendő ESB-nél!
A38: Mikkel foglalkozol mostanában a zene mellett még, s mennyi időd, erőd
jut másra?
Kiss Erzsi: Zenével, természetesen! Az kikapcsol!:))
A békéscsabai Bábszínház Ágrólszakadt Tilinka meséjén dolgozom éppen, verseit zenésítem meg. Premierje nem sokkal a koncert után, november 25-én lesz. Nem ez az első ilyen felkérésem, és remélem nem is utolsó!
Rumi Laci hívott. Dolgoztunk már együtt a szegedi Kövér Béla Bábszínház, Zongorunga előadásában is. Itt most csak emberi hangok, a színészek énekei, "hangos" atmoszférái, tündérek dalai varázsolnak. Nem kis feladat a bábszínészeknek elsajátítani a "szövegeimet", de nagyon lelkesek és élvezik a munkát! Remélem a kisközönség is így lesz vele!:)))
A38: Terveid? Álmaid? Rémálmaid?
Kiss Erzsi: Sose rosszabbat, mint ami most van!
Az Egy Kiss Erzsi Zene együttes legújabb, Kinono című lemezének a borítóját Kelényi Gabi tervezte, az EKEZ képeket viszont Pálvölgyi Krisztina, valamint köszönet Lipka Péternek is, aki a K.E. Panchan-nal ott volt a kavicsosban!
<< vissza