Sajtó

Ewikenö, Peuee, Okatummate - Leme(s)zelő

2001. december 02.

Három szám címe a nem éppen mindennapi névre keresztelt Deladela című lemezről. A dalok szövegei hasonlóan értelmetlenek - vagy inkább értelmesek, csak éppen egy másik nyelven, ami viszont nem is létezik, csak ezeknek a számoknak a nyelveként. Hogy nem puszta halandzsáról van szó, azt azért hisszük el Kiss Erzsinek, mert olyan meggyőződéssel énekli őket, mint aki tudja, hogy ezek jelentenek valamit. És ami még ennél is érdekesebb: a dallamok illeszkednek a nem létező nyelvhez. Néha szinte népdalokat hallunk, máshol egy furcsa amerikai dialektus rendhagyó rockslágereit, vagy éppen a Francia című számban az ismert nyelvre hasonlító másik nyelv bájos kis sanzonkáját. A záró dal pedig a változatosság kedvéért egy nagyszerű, ringató reggae.

Rendkívül sokszínű tehát az Egy Kiss Erzsi Zene: Deladela c. második lemeze. Az előző (cím nélküli) albumnál kicsit rockosabb, egyértelműbb, de még mindig üdítően hiányoznak róla a zenei közhelyek. Képes elkerülni azokat a kliséket, amik szinte minden zenészre ráerőszakolják magukat - vagy pedig felhasználja ezeket a közhelyeket, de ironikusan kifordítva magukból. A zene különlegessége azonban nem jelent elvontságot vagy nehezen befogadható kísérletezést - a Deladela friss, életvidám, élvezhető, sőt, ami ennél több: szerethető album. A legtöbb dalból csak azért nem lesz sláger soha, mert azok, akik eldöntik, hogy mi folyjon a csapból, túlságosan szűk látókörűek ahhoz, hogy eljusson hozzájuk. De tessék csak beszerezni a lemezt, és akkor otthon legalább lehet élvezni e slágereket.

Feltétlenül szólni kell még a zenekar többi tagjáról. Kenderesi Gabi hasonlóan különleges hangú és technikájú énekesnő, mint Kiss Erzsi. Hajnóczy Csaba sokkal többet ki tud hozni gitárjából, mint egy átlagos zenész. (Ő egyébként a Kontroll Csoport zeneszerzőjeként és gitárosaként indult el a pályán. Kenderesi Gabival együtt pedig a Kampec Dolores oszlopos tagja.) Vajdovich Árpád, basszusgitáros és G. Szabó Hunor, dobos mindketten fiatal zenészek, akik azonban már a hazai dzsesszélet megbecsült tagjai. Szellemes és lendületes játékuk sokkal nagyobb szerepet játszik a lemezen, mint azt egy átlagos ritmusszekciótól megszokhattuk.

Nem tudom, mit mondhatnék még, hogy rábeszéljelek Titeket a lemezre. Hallgassatok bele néhány hangmintába, amik az alábbi honlapokon letölthetők, azok magukért beszélnek.

<< vissza